Állatijó Blog

Hogyan előzhetőek meg a nyulak emésztőrendszeri és fogászati problémái?

2023.06.13 14:22
Altsachné Gendur Bernadett
Altsachné Gendur Bernadett
Hogyan előzhetőek meg a nyulak emésztőrendszeri és fogászati problémái?

A nyulaknak a legfontosabb része a tápcsatorna, ami a szájüreggel kezdődik és a végbélnyílással zárul. Ha itt valami nincs rendben, akkor rövid időn belül elkezdenek halmozódni a gondok és életveszélyes állapotba is kerülhet a nyúl. Egy kis odafigyeléssel viszont a legtöbb probléma megelőzhető.

A kulcs a helyes táplálás

Az étrendnek van az legnagyobb szerepe a fogak és az emésztőrendszer megóvásában. A nyulak fűevő állatok, így könnyű kitalálni, hogy a fű a fő táplálékuk. A természetben a talajról legelik a friss füvet és mellé néhány más gyomnövényt. Társállatként tartva gyakran a fűnek a szárított formáját, a szénát kapják, mivel ezt sokkal könnyebb beszerezni és tárolni. Mellé még egy kevéske tápot is szokás adni, hogy biztosan bejusson minden fontos tápanyag a szervezetükbe. És persze a nasikkal sem szoktak fukarkodni a gazdik. Ez az étrend azonban sokkal szárazabb, még akkor is, ha viszonylag sokat isznak mellé a nyulak.

A kevesebb nedvesség miatt könnyebben elzáródhatnak a belek, főleg a mosakodás közben lenyelt szőrtől. Ezen ugyan lehet segíteni szőroldó pasztával, de azt érdemes tudni, hogy ezek nagyon magas zsírtartalmú termékek. Egy olajos réteget képeznek a bél falán, amitől könnyen áthalad rajtuk a szőr, és sajnos minden más is. Az értékes tápanyagok sem tudnak felszívódni. Ha muszáj száraz étrenden tartani egy nyuszit és csak szőroldó pasztával kerülhető el a bélelzáródás, akkor érdemes olyan időszakban kínálni, amikor épp nem eszik. Így jobb eséllyel hasznosulnak a tápanyagok. Szerencsére ma már léteznek egészségesebb alternatívák, mint amilyen például az Oxbow Natural Science Papaya Support. Ez egy szénaalapú tabletta, ami növényi enzimekkel segíti az emésztést.

A száraz étrend hátrányairól már sokan tudnak, ezért egyre elterjedtebb, hogy friss növényeket is biztosítanak a nyusziknak. Azzal viszont kevesebben vannak tisztában, hogy ezzel is nagy bajokat lehet okozni. Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen növényeket, milyen mennyiségben, milyen gyakran ad a nyuszinak a gazdi. A legtöbb bélleállásos, puffadásos, hasmenéses eset a nem megfelelően kivitelezett friss etetés miatt van. A nyulak bélflórája könnyen felborul, ha hirtelen nagyobb mennyiségű vagy túl sokféle ételt kapnak egyszerre. Valamint sokat lehet ártani a kevés rosttartalmú, de cukros ételekkel is, mint amilyenek a gyümölcsök. Egyszerre mindig csak egy új élelmet lehet bevezetni a nyulak étrendjébe, és ezt is csak fokozatosan. Kezdésnek a legjobb a friss fű. Legelőször csak 1-2 szálat lehet kínálni, majd problémamentesség esetén minden nap picit növelhető az adag és a gyakoriság. Egy héten belül a legtöbb nyuszi emésztése hozzászokik és korlátlanul ehetik a friss füvet. Ez azonban nem jelenti azt, hogy innentől életük végéig bármikor bármennyi friss füvet ehetnek. Ha például télen nem jutnak hozzá, vagy bármilyen okból kimarad egy hét, akkor teljesen elöről kell kezdeni mindig a szoktatást, mintha még sosem kaptak volna. Ugyanez vonatkozik a többi friss növényre is, amik optimális esetben etethető gyom-, gyógy- és fűszernövények. Ezekből is egyszerre csak egy vezethető be az étrendbe fokozatos szoktatással. Illetve ezek már csak nasinövények, így korlátozni kell a mennyiségüket is. Mindig friss fűből vagy szénából egyenek többet a nyulak. A zöldségek és gyümölcsök többségét pedig jobb kerülni.

A táp minősége is fontos. Számít, hogy milyen összetevőkből áll és ezek milyen arányban találhatóak meg benne. Egy jó táp is szénaalapú. A magvas tápok kifejezetten ártalmasak a nyulaknak, nem ezekre van berendezkedve az emésztőrendszerük. Azt is szem előtt kell tartani, hogy a táp csak kiegészítés, nem ehetnek belőle bármennyit. Napi néhány evőkanálnyi bőségesen elég a nyúl méretétől függően. A túl sok tápfogyasztás is komoly gondokat okozhat, akkor is, ha prémium minőségű termékről van szó.

A jutalomfalatoknál is a minél egészségesebb verziókat érdemes választani, akkor is, ha csak kis mennyiséget esznek belőle. Például a mézzel összeragasztott magos rudak helyett a nyuszik egy csipetnyi szárított növénynek is örülnek, mint amilyenek a bunnyNature All Nature Botanicals termékek.

Olykor a legnagyobb odafigyelés ellenére is történhet baj, például a törpefajtáknak genetikailag érzékenyebb az emésztőrendszere. A különleges külső jegyek kitenyésztése a belsőre is hatással van, sajnos szinte mindig negatív irányba. Az időben észrevett bajok viszont gyakran kezelhetőek egy hozzáértő egzotikus szakállatorvos segítségével. Emésztési problémára utaló tünet lehet a gubbasztás, kemény, puffadt has, étvágytalanság, bélsár hiánya, kedvtelenség, has földhöz nyomása.

A pocak mellett a fogak egészségére is vigyázni kell. Szerencsére amelyik étrend jó az emésztőrendszernek, az jó a fogazatnak is. A nyulaknak folyamatosan növekvő fogaik vannak, amiket kizárólag a széna vagy a friss fű tud megfelelően koptatni. A fogkoptatókövek különösen veszélyesek, mert tályogot okozhatnak a szájüregben és lenyelve veseproblémákhoz is vezethetnek. Nem mérgező faágakkal, rágható játékokkal természetesen lehet kedveskedni a nyusziknak, de ezek inkább csak jó elfoglaltságok, nem a fogak koptatása a fő feladatuk.

A magasra helyezett szénatartókat is erősen ajánlott mellőzni. A nyulak nem azért esznek, mert éhesek, hanem a széna látványa és illata melle a taktilis ingerek késztetik őket az evésre. Tehát hozzá kell érniük a szénához, rajta kell lépkedniük. Ha nincs a talpuk alatt széna, akkor kevesebbet fognak enni belőle, ez pedig idővel fogászati és emésztőrendszeri gondokhoz fog vezetni. Csak a gazdik rendszeretetét szolgálják a szénatartók, a nyulaknak feleslegesek, sokszor ártalmasak is. Például a szénarácsokba és gömbökbe beleszorulhat a fejük. A legjobb, ha az alom tetején van egy kupacban a széna, akkor is, ha így gyakrabban kell takarítani, több széna megy kárba.

A gazdik csak a metszőfogaikat látják a nyulaknak, de egészen hátul vannak őrlőfogaik is, amiket bódításban tudnak megnézni az egzotikus szakállatorvosok. A leggyakrabban ezekkel szokott baj lenni. Jó etetéssel nagyban lehet csökkenteni a fogászati rendellenségek esélyét, de sajnos néha más tényezők is közbeszólhatnak. Egy traumás sérülés is okozhat gondot és örökletes eredetű is lehet a rendellenesség.  Fogproblémára utaló tünet lehet a megszokottól eltérő rágás, nyálzás, súlycsökkenés, étvágytalanság, duzzanat megjelenése az arcon, szemproblémák. Minden esetben azonnal egzotikus szakállatorvoshoz kell fordulni, mert a nyulak állapota pár óra alatt is sokat romolhat. Ha nem eszik egy nyúl, akkor 8-12 óra koplalás már szervi károsodáshoz vezethet. Ilyen esetekben életmentő egy házipatika, amiben van kényszeretetésre alkalmas speciális állatorvosi tápszer.

Raktárkészlet: VAN
2 690 Ft
Egységár: 27 Ft/db
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
4 290 Ft
Egységár: 214 500 Ft/l
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
6 590 Ft
Egységár: 5 492 Ft/kg
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
5 390 Ft
Egységár: 3 850 Ft/kg
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
3 190 Ft
Egységár: 319 000 Ft/l
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
7 890 Ft
Egységár: 65 750 Ft/kg
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
4 990 Ft
Egységár: 15 354 Ft/kg
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
4 590 Ft
Egységár: 306 000 Ft/l
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
9 290 Ft
Egységár: 309 667 Ft/kg
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
-38%
Raktárkészlet: VAN
4 190 Ft 

Az áthúzott ár az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára.

2 590 Ft
Egységár: 20 720 Ft/kg
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
2 690 Ft
Egységár: 1 345 Ft/db
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
4 990 Ft
Egységár: 15 354 Ft/kg
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
5 130 Ft
Egységár: 1 026 000 Ft/l
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
2 400 Ft
Egységár: 66 667 Ft/kg
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
4 990 Ft
Egységár: 15 354 Ft/kg
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
4 390 Ft
Egységár: 292 667 Ft/l
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
-60%
Raktárkészlet: VAN
2 490 Ft 

Az áthúzott ár az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára.

990 Ft
Egységár: 8 250 Ft/kg
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
7 890 Ft
Egységár: 65 750 Ft/kg
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
3 590 Ft
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
890 Ft
Egységár: 44 500 Ft/kg
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
9 990 Ft
Egységár: 333 000 Ft/l
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
4 190 Ft
Egységár: 698 Ft/db
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
5 390 Ft
Egységár: 269 500 Ft/l
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
13 990 Ft
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
20 900 Ft
Egységár: 46 035 Ft/kg
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
9 300 Ft
Egységár: 93 000 Ft/kg
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
20 900 Ft
Egységár: 46 035 Ft/kg
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
4 490 Ft
Egységár: 224 500 Ft/l
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
7 890 Ft
Egységár: 65 750 Ft/kg
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
4 990 Ft
Egységár: 15 354 Ft/kg
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
8 200 Ft
Egységár: 58 156 Ft/kg
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
790 Ft
Egységár: 7 900 Ft/kg
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
2 190 Ft
Egységár: 54 750 Ft/kg
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
490 Ft
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
7 990 Ft
Egységár: 266 333 Ft/l
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
2 090 Ft
Egységár: 104 500 Ft/kg
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
14 990 Ft
Egységár: 3 748 Ft/kg
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
14 490 Ft
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
2 690 Ft
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
4 990 Ft
Egységár: 15 354 Ft/kg
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
8 990 Ft
Egységár: 11 238 Ft/kg
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
6 390 Ft
Egységár: 426 000 Ft/l
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
23 490 Ft
Egységár: 195 750 Ft/l
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
1 190 Ft
Egységár: 39 667 Ft/l
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
4 850 Ft
Egységár: 242 500 Ft/l
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
1 990 Ft
Egységár: 19 900 Ft/kg
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
7 890 Ft
Egységár: 65 750 Ft/kg
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
5 060 Ft
Egységár: 5 060 Ft/kg
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
7 890 Ft
Egységár: 65 750 Ft/kg
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
4 290 Ft
Egységár: 286 000 Ft/l
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
2 390 Ft
Egységár: 23 900 Ft/kg
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
7 890 Ft
Egységár: 65 750 Ft/kg
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
8 200 Ft
Egységár: 58 156 Ft/kg
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
-38%
Raktárkészlet: VAN
6 590 Ft 

Az áthúzott ár az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára.

4 090 Ft
Egységár: 163 600 Ft/l
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
3 190 Ft
Egységár: 63 800 Ft/kg
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
23 990 Ft
Egységár: 199 917 Ft/l
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
Egységár: 224 167 Ft/l
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
-51%
Raktárkészlet: VAN
12 990 Ft 

Az áthúzott ár az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára.

6 390 Ft
Egységár: 25 560 Ft/kg
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
7 490 Ft
Egységár: 249 667 Ft/l
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
1 290 Ft
Egységár: 12 900 Ft/kg
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
5 390 Ft
Egységár: 3 850 Ft/kg
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
Raktárkészlet: VAN
28 990 Ft
Egységár: 254 298 Ft/l
Részletek
Részletek
Kedvencekhez
Összehasonlítás
Kosárba
Kosárba
kirakat.hu argep.hu olcsobbat.hu simplepay_hu